A takarító cégek professzionális takarítási szolgáltatást nyújtanak, és az egyáltalán nem mindegy, milyen színtű tudással és tapasztalattal rendelkeznek az egyes takarító cégek. Mert igenis vannak különbségek a takarító cégek által nyújtott szolgáltatások minőségében. Aki kétségbe vonná azt, hogy ez egy szakma, hivatás és csak legyintene, hogy „Ó, hát takarítani mindenki tud”, azoknak különösen a figyelmébe ajánljuk írásunkat.
Tényleg mindenki ért a takarításhoz, avagy tudunk-e takarítani?
Ezt a kérdést járjuk most körbe, aminek az apropóját egy edzés előtt beszélgetés adta, és indította útjára a gondolatmenetet.
Történt ugyanis, hogy egyik edzés előtt egy sporttárs, aki tudta, hogy takarító cégnél dolgozok, kért egy ajánlatot a saját cégének tőlem. Elmondta a főbb jellemzőket: hol van az iroda, mekkora, hányszor kellene takarítani, majd elsorolta, hogy mik a kívánságai, mit csináljunk a takarítás során.
Pár nap múlva, a következő edzés előtt, mielőtt bármit szólhattam volna, orrom elé dugta a mobilját, hogy nézzem meg a képeket, amit az egyik kollégája készített. Közben magyarázatot is adott arra, amit láttam.
A történet az, hogy az egyik kolléganője „ide nekem az oroszlánt is, majd én takarítok” felkiáltással elvállalta a takarítás elvégzését. És nos, a képeken látszott a lesújtó eredmény, többek között egy enyhén megmart mosogató is, a többit pedig hagyjuk is most figyelmen kívül.
Majd elmondta a sporttárs, hogy volt egy takarító cég náluk, de! És felsorolta a gondjait, amiért nem volt elégedett a takarítási szolgáltatással. És ekkor ő maga mondta ki, azokat a fontosabb ismérveket, melyek egy takarítási szolgáltatás során különbséget lehet tenni a takarító cégek között.
Takarító cégek: szervezettség, szaktudás, szakmai tapasztalat, minőségi munkavégzés
Mert takarítani nem mindenki tud. Még a látszólag olyan egyszerű és mindennapos tevékenység mögött is kell lennie egy nagy halom tudásnak, szervezettségnek, stb. És persze valamiféle rendszernek, amiben mindenki tudja, hogy mikor, mit, hogyan kell megtennie. A takarítási szolgáltatás lényege pedig az, hogy a megrendelő mindebből nem érzékel semmit, csak azt, hogy minden rendben van körülötte és tisztaság van. Viccesen azt lehet mondani, hogy „csak az el nem végzett munkának van látszata”, amikor is a megrendelő, a Partner jelzi, hogy nem történt meg a folyamat valamelyik része, vagy nem annyira alaposan.
Miben különböznek egymástól a takarító cégek?
A takarító tehát tudja, hogy mikor, mit, mivel és hogyan kell csinálnia. Ha elakad, van egy vezetője, aki segít neki ebben és egyben ellenőrzi is, hogy valóban elkészült-e minden és úgy készült el, ahogy az elvárt mindenki által.
És ismét felmerül a mit, mivel és hogyan kérdése, ami megint csak szelektálja, megkülönbözteti egymástól a takarító cégeket.
Mert azonos felületeken is lehet eltérő módszereket használni, eltérő vegyszerekkel, de a lényeg mindig annak kell(ene) lenni, hogy környezetbarát, de hatékony, az adott felületet minden szempontból optimális vegyszer és eszköz segítségével tisztítsunk, ráadásul költséghatékonyan. Ehhez pedig tapasztalat, ismeretek megszerzése, alapvető tudás kell, legalább a csoportvezetői szinten. A tudást pedig át kell adnia a takarítónak, figyelnie, ellenőriznie kell.
Ahol ez nincs meg, ott egy tapasztalatlan takarító akár komoly kárt is tud okozni, például a nem megfelelő vegyszer használatával, vagy akár a megfelelő vegyszerrel, de nem a megfelelő hígítási arányával.
Plusz egy fontos tényező: a takarító cégek kommunikációja
És persze a takarítási szolgáltatás nem csak annyiból áll, hogy takarítunk. Sokkal több van benne, mögötte.
Ami sokszor egy takarító cég mellett vagy ellen dönthet a megrendelőnél, az maga a kommunikáció. Az, hogy a takarító cég kapcsolattartó munkatársai mennyire elérhetőek, mennyire figyelnek a Partner kéréseire, problémáira, mennyi időn belül tudnak reagálni egy-egy adott esetben, mennyire rugalmasak az egyes konfliktusos helyzetben. És persze ne feledkezzünk meg a prevencióról sem, amikor a szolgáltatás nem csupán a műszaki tartalom elvégzését jelenti, amúgy „tisztességes iparos” módjára, hanem a takarítócég munkatársai elé mennek a lehetséges problémáknak, igyekeznek minimalizálni a hibák számát és súlyát.
Mindeközben, ha azt tapasztalják, hogy változtatni kell a takarítási szolgáltatás bármelyik elemén, akkor proaktívan cselekednek, tanácsokkal, javaslatokkal látják el a partnert, időszakonként pedig felmérik a partner elégedettségét, egyéb kívánságait.